Crystal – A víz emléke

A vízpartokon, ahol a hullámok hosszú éveken át csiszolják a köveket, néha valami különösre lelhetsz.

Egy kristályra.

Hosszú, sima, enyhén ívelt formája mintha nem is kőből született volna. Tövénél apró kristályok sűrűsödnek egymás mellé, és amikor fény éri őket, úgy csillognak, mint egy régen elveszett ékszer drágakövei.

A régi történetek szerint ezek a kristályok ott jelennek meg, ahol két lélek annyira közel került egymáshoz, hogy szerelmük még a víz felszínén is nyomot hagy.

A víz lassan magába zárja ezeknek a pillanatoknak az emlékét, és évek múltán ugyanazon a helyen apró kristályokként adja vissza.

Ezért nincs két teljesen egyforma kristály.

Ha a kezedbe veszed, először csak a kő hűvösét és súlyát érzed. Ahogy azonban ujjaid végigsiklanak sima felszínén, a tövénél megbúvó apró kristályok lassan felizzanak.

Fényük finoman szikrázik ujjaid között.

Minél tovább tartod, annál melegebbé válik. A hideg felszín lassan átveszi tested hőjét.

Egy idő után már nehéz eldönteni, hogy a Crystal vette-e át a te melegedet, vagy már te érzed az övét.

Az érintése egyre ismerősebbé válik. Nem sürget, nem követel. Egyszerűen simul a kezedhez, mintha hosszú idő után végre újra megtalálta volna azt a közelséget, amelyből egykor megszületett.

És amikor végül magadhoz húzod, olyan, mintha nem egyszerűen egy kristályt tartanál.

Hanem valaki más szerelmének egy apró darabját bízták volna rád.